fotos from BUDAPEST TANTSU workshop

ATEEKÁRÓL
Több mint 20 éves, tradicionális jóga tanulmányokban és gyakorlásban szerzett széleskörű tapasztalattal, Ateeka elérkezett a jóga egy olyan formában való műveléséhez, amely közvetlen, folyékony és kísérletező. Tanításai a bio-rendszer öröklött intelligenciáját tükrözik és támogatják, saját jógarendszerének a Systemic Yoga nevet adta. Továbbra is folytatja a tradicionális jóga tanulmányok és a modern szomatikus megközelítések közti kapcsolat kutatását.

Regisztrált jóga tanár, tagja a Nemzetközi Jógaterapeuták Szövetségének és alapító igazgatója egy nemzetközileg elismert  jógaoktatóképző programnak. Alapos gyakorlattal és oktatóképző tapasztalattal rendelkezik az Ashtanga, Iyengar, Integral és Kundalini jóga és a Continuum Movement területén.

“Jóga Ateekával” című jógaoktató videója bestseller lett, megjelent angol, kínai mandarin, olasz és spanyol nyelveken.  Oktató CD-i is kaphatók  “Divine Yoga Flow”, “Moon Cycle Yoga” és “Bliss” címmel.
Ateeka társszerzője Harold Dull és Fabrizio Dalle Piane mellett a nemrég megjelent “Tantsu: a szív jógája” című könyvnek.
Emellett művész is, aki az élet folyékony mozgásait fejezi ki festmények, költészet és talizmánok által.
 Amerikában született, 7 éve Olaszországban él.

 

 

Friday 12 November 2010
OPEN TO YOUR SENSES

An Evening to Enjoy the Poetic Wisdom of the Tantra Sutras
With Ateeka
Budapest

This interactive evening will be a celebration of the senses, as Ateeka shares with you the poetic love story of Shiva and Shakti, as is told through the some of the most beautiful Tantra Sutras and meditations.  Ateeka will guide you into your sensory body through deep listenign, moving, breathing, sounding, sensing and feeling your surroundings.   Music and poetry, movement and stillness, sounds and smells and tastes, all tantric doorways to the Divine.  Come and enjoy a luxurious evening of sensory delights and good company with us.

Open to everybody who loves a good story!

info

 TANTRA EST:
NYITVA AZ ÉRZÉKEID SZÁMÁRA
Egy est, ahol élvezheted a tantra szútrák lírai bölcsességét
2010 november 12 (péntek este)
 
Ez az interaktív est  az érzékek ünneplése lesz, ahol Ateeka megosztja veled Shiva és Shakti lírai szerelmi történetét, ahogy a leggyönyörűbb tantra szútrák és meditációk mesélik. Ateeka elvezet a testi érzékelésedbe mély figyelem, mozgás, légzés, hangadás, érzékelés és környezeted észlelése által.  Zene és költészet, mozgás és nyugalom, hangok, illatok és ízek, mind tantrikus kapui a végtelennek. Gyere és élvezd velünk az érzéki örömök varázslatos estjét és a jó társaságot!
Az est bárki számára nyitott, aki szereti a jó történeteket!
A Tantra Est ára (18-21óráig tea-partyval): 5500 Ft

13-14 November 2010
GENTLE MEDICINE: The Healing Power of Sound

with Ateeka in BUDAPEST

Ateeka will guide you on a sound journey of many textures.  You will learn ancient insights and modern techniques about working with voice, sound and breath as a gentle medicine for better health and to access states of deep relaxation and meditation.   Topics covered include: freeing the diaphragm for more easeful breathing, the curative effects of different sounds, the origins of sound healing, the powerful alchemy of sound and touch, moving with sound, and more.  We will work with sound of the voice, body rhythms, sounds of nature, toning, healing music and more.

This course is open to ANYONE with a curiosity about the healing power of sound and a willingness to experiment.  The tools that you learn will be easy to share also with your children, family and friends.  Professional bodyworkers will find these techniques very useful in their therapuetic practices.

GYENGÉD GYÓGYíTÁS:
A HANG GYÓGYíTÓ EREJE

2010 november 13/14 (szombat-vasárnap)
Budapest
 
"A hang az esszenciád."
Upanishads
 
Ateeka egy sokrétű hangutazásra kísér. Megismerkedsz a hanggal és légzéssel való munka ősi tudományával és modern technikákkal, amely a jobb egészséget szolgáló gyengéd gyógymód, valamint a mély relaxáció és meditáció állapotaihoz ad hozzáférést. Többek között a következő témákkal foglalkozunk majd: a rekeszizom felszabadítása a könnyebb légzésért,  a különböző hangok gyógyító hatása, a hanggyógyítás gyökerei, az érintés és hang hatásos alkímiája, mozgás hanggal, stb. Dolgozunk majd a hangunkkal, testritmusokkal, a természet hangjaival, hangszínekkel, gyógyító zenével és még sok mindennel...
 
Ez a kurzus nyitott MINDENKI számára, akit kiváncsisággal tölt el a hang gyógyító ereje és készen áll kísérletezni. A tanultakat könnyen megoszthatod majd gyermekeiddel, családoddal és barátaiddal. Profi masszőrök nagyon hasznosnak fogják találni ezeket a technikákat terápiás praxisukban.
A 2 napos workshop ára (mindkét nap 10-18óráig): 130 EUR

info